Habilitáció

egy eső után
láttam meg a fák között
a pók hálóját
            (
Csörgő Zoltán)

    

Szívemhez közel álló, mérhetetlenül fontos és nehéz terület, a sérült gyermeket nevelő családok helyzete. A krízis itt szinte elkerülhetetlen. A felmerülő konfliktusok manifesztálódhatnak a rokoni, a baráti kapcsolatokban, a szülők között, később a kamasz gyermek és szülei között. Általában rejtett marad, ám nem szabad megfeledkezni a testvérek közötti érzelmek és kommunikáció alakulásáról sem. Fontosnak tartom, hogy minden család, aki ilyen embert próbáló helyzetben él, minden támogatást megkapjon ahhoz, hogy a fizikai nehézségek leküzdésén túl megőrizhesse, kialakíthassa családja harmonikus működését.   

A habilitáció szó jelentése képessé tétel . Ebből fakad az egészségügyben használt értelmezése is: a habilitáció az az eljárás (képességfejlesztés, eszközzel való ellátás), amelynek célja az elveszett képességek pótlása. A rehabilitáció a megmaradt képességek fejlesztésén alapul, a habilitáció más eszközökkel az eredeti funkció pótlását jelenti.

Magánemberként és szakemberként egyaránt sokévnyi tapasztalatot szereztem arról, hogy hogyan hat a családokra, ha gyermekük nem úgy tökéletes, mint a legtöbben.

Ez a helyzet a család minden tagját, sőt a baráti kapcsolatokat is érinti.

Fontos, hogy lehetőséget teremtsünk és megfelelő kommunikációs eszközöket kínáljunk a családoknak, hogy feladataikról, félelmeikről, elvárásaikról, feladni kényszerült álmaikról, dühükről, tehetetlenségükről, kibírhatatlan súlyú felelősségükről beszélni tudjanak másokkal.

Fontos, hogy a külvilág viszonyulását kevesebb érzelemmel értelmezzék.

Fontos, hogy a család minden tagja visszanyerje megfelelő önértékelését, mert csak így tudják gyermekük érdekét a legjobban képviselni az egészségügy, a bürokrácia, az oktatás akadálypályáján. Csak így érhetik el, hogy gyermekükből ne sérült felnőtt váljék!

Én tapasztalt „gátfutó” vagyok, forduljon hozzám bizalommal!




 

 
 

"Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét." (Henry David Thoreau)

 
 
?>